A préri lángolt. A meredek lejtőn a hullámzó, szürke fűben végig a Vervun Egyes tankjai hevertek felfordulva, szétroncsolva. Eresztéseiken lángok csaptak ki. A levegő sötétlett a mérgező füsttől.
Kowle komisszár akkor mászott ki a parancsnoki harckocsiból, amikor a lángok odabent elemésztették a sikoltozó Vergolaint és legénységét. Kowle kabátja is tüzet fogott, így gyorsan leráncigálta magáról.
A koromfekete égből ellenséges zárótűz csapott le. Egy száz méterre levő Vervun-tank felrobbant, és sivító srapnel-darabok záporoztak mindnefelé. Egy repesz súrolta Kowle halántékát, és felborította.
Újra felkászálódott. Katonák másztak ki a lángoló tankokból; volt, aki maga is égett, mások rajtuk próbáltak segíteni. És voltak, akik elfutottak.
Kowle visszasétált a megtizedelt páncélosok vonaláig. Orrát az égő fű sűrű, avas füstje facsarta.
Előhúzta a pisztolyát.
– Hol a bátorságotok? – kérdezte egy pattantyústól, és szétlőtte a fejét.
– Hol az erőtök? – szólt két lövész után, akik a meredélyen kapaszkodtak fölfelé.
Mindkettőt agyonlőtte.
Fegyvere csövét egy sikoltozó, félig összeégett harckocsizó fejéhez szorította, és kiloccsantotta az agyát.
– Hol a hitetek? – érdeklődött.
Megperdült, és egy kilőtt tank legénységére szegezte fegyverét. A katonák az emelkedőn iszkoltak fölfelé, épp az ő irányába.
– Nos? – kérdezte. – Mire készültök? Háború van! Csak nem akartok elfutni?
Amazok elbizonytalanodtak. Kowle egyiküket fejbe lőtte, hogy megmutassa, komolyan beszél.
– Vissza! Harcoljatok!
Dan Abnett, Necropolis
fordította: Oszlánszky Zsolt
