Literáti Groß S(z)ószórója

Tudjátok, ha az ember felad egy álláshirdetést, s megjelenik, utána elkezd várni. Nagyon számít egy hívásra. Vagy többre. És jönnek is ugyan ezek a megkeresések, csak nem onnan, ahonnan kéne, és nyilván a leglehetetlenebb, legvalószínűtlenebb emberek találnak meg.

D: Na, nekem ebből annyira elegem van, hogy kimegyek kávéért, aztán kiderítem, kinél kell most felmondani, hogy se a főnökék, se a kijelölt irodavezető nincs itt.

L: Úgy emlékszem, hogy valamelyik évi szervezeti felépítés alapján én vagyok a jogosult arra, hogy lehessen kéreckedni kirúgásra.

D: Na, azt megnézem magamnak...

L: Majd nézel nagyot, amikor már csak befelé nézegethetsz az ablakon kintről.

D: Jól van, persze. Le lehet állni a hülyeséggel.

L: Szeretnélek megkérni rá, hogy a hátralévő fél órádban intézd el az ehhez szükséges adminisztrációt, és fogalmazz meg egy ilyen papírt, mert nem tudom, hogy hogyan kell egy ilyet elintézni. Na jó, vihetsz magaddal pár céges noteszt meg tollat. És a maradék kávét is csapd a hóna alá.

2009/2010 tavaszi féléve. Épp arra készülök, hogy resersírozzak az egészségtanos szakdolgozatomhoz. Előveszem a diákigazolványom. 10 matrica ékeskedik rajta. Olyan büszkén tapadtak a kis műanyaglaphoz, mint harci sérülések egy troll arcán. Lehúzom a diákomon lévő azonosító mágnest a forgósorompón, s kitárul előttem a forrás központja. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel az azonosító pötyivel utoljára. A könyvtárbeléptető eszközt leteszem azon keresőgép billentyűzete mellé, melyen belevetem magam a munkába. Mikor végzek, rutinosan kikölcsönzöm a könyveket, és kimegyek. Jobban mondva csak kimennék, mert nem találom a diákom. Visszamegyek, keresem, de nem lelem. A kedves könyvtárosnéni felajánlja, hogy ha megtalálják, értesítenek. Rendben.

Ezt egyszerűen látni kell. Nagyon aranyos elsőseink vannak itt a második emeleten, egyelőre legalábbis úgy néz ki. És még kommunikálnak is. Tüneményes.

A nyár egyik legérdekesebb momentuma volt, amikor kimentünk apuval Németországba, hogy öcsémet, Mátét hazahozzuk a francia-svájci-német hadifogságból határ közelében lévő Grafenhausenből, mivel kint dolgozott szakácsként. Az út elég hosszú volt, egy laza 962 kilométer, ha jól emlékszem, persze lehet, hogy egy százassal többet mondok.

Én ugyan csak majdnem 48 órát voltam kint, de nagyon megtetszett. Gondolhatjátok, hogy öcsémnek mennyi kedve volt hazajönni. Aki a nem sokra tippelt, azé a pont.

Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem, mikor találkoztam Anikóval és Zsoltival, örültem, hogy megismerhettem őket. Este pedig Máté munkahelyén volt szerencsém végigenni egy háromfogásos isteni vacsorát, amit testvérem és a főszakács, Ralph állított össze. Az étteremnek saját lazac- és pisztrángtelepe van, sőt, láma is akadt meg strucc, és pulyka, ami így elsőre nem nagy durranás, mert az van itthon is, de ezeknek 4 kilós mellük volt. No meg még aranyos, hipp-hopp ugrándozó kis nyuszikák, amelyek közül ha sikerült kiválasztani, hogy melyik a legaranyosabb, utána ne arra bökj rá az ujjaddal, hanem egy húsosabbra, különben a hentes azt fogja levágni az ebédhez.

Láttam jó pár vicces dolgot is, amiket az alábbi bejegyzésekben meg is jelenítettem, hogy tessék csak nyugodtan megcsodálni. Az egyik kedvencem a talpmasszírozós medence volt, ami  a Kurpark részét képezte. Itt látható tesóm, amint épp szörfös módjára lavírozgat a kis szigeten.

Az egyik közelben lévő városban pedig frögtönzős, fából faragott szobrok versenyét Häusernben, ahol a képen látható figura ítéltetett részemről a legmókásabbnak.

Testvéremnek,Máténak és a setéterdei főmuksiknak dedikálom ezen ismeretlen szerző művét.

Csak most, ingyenesen igénybe vehető egészségügyi szolgáltatás a végzős hallgatóknak elmebaj ellen / ahhoz gyorsabban vezető úthoz! A frontorvos és a tanszéki-szanitéc után szabadon.

Sikeres fel/leépülést kívánok!

The Avalanches - Frontier Psychiatrist lyrics

Bogi, 'akárholislegyél', ez a bejegyzés csak Neked szól.

Csütörtökön kiderült, hogy idén sajnos nem végzem a sulival. Az utolsó, harmadik szigorlatom nem lett meg. Azt hiszem, mindent beleadtam, és becsületesen nem lett meg az utolsó megpróbáltatásom. Jobban mondva beleadtunk, Szilvivel karöltve, akivel jobb is  talán, hogy nem írtuk le a gondolatainkat gyomorfekély-közeli, végkimerült állapotunkban.

Hirtelen sok lett a szabadidőm, amit munkakereséssel tölthetek el. Az viszont azért vicces volt, hogy csütörtök délután a megvárakoztatásunk után átérve a B épület elé [csupán] három négylevelű lóherét találtam.

Szerdán persze jobban nézett ki még a dolog. Azért 21-ből 3 embernek sikerült a nyelvészet. Biankának külön gratulálok kiemelkedő eredményéhez, és persze Andrisnak is, aki persze utólag folyton azon nyavalygott, hogy lehetett volna közepes is az a kettes.

A kimerült, egoizmusba fulladó kép elkészítését köszönöm szépen Timcsinek, hogy kérésemre elkövette a nyelvészetszigorlat után.

Ma mentem irodalomvizsgázni meg -szigorlatozni. Nyilván összekevertem a két főtárgyat, és a Romantika&Klasszika helyett a Realizmusról írtam. A szigorlat meg olyan volt, amilyen. Oda sem írtam le mindent, amit akartam. No meg persze mindent össze is kevertem.

Ezek után vettem egy kávét, majd kiérve a D épületből rosszul fogtam meg a tele poharat, és megégette az egyik ujjam. A másik kezemmel alá akartam nyúlni*, hogy le ne essen, de a kilöttyenő kávéval meg leforráztam a másik kezem. Majd megnyíltak az ég csatornái, és varangyosbéka alakú és méretű jéggöbök zúdultak alá a fellegekből. Én meg épp a tetőhézagok közt álltam, és... bevallom, ez az utolsó már csak dramaturgiai túlkapás.

Ezt a bejegyzést ajánlom M. Péter nagykorúnak, a Karácsony megmentőjének, aki ma védi/védte a szakdolgozatát messzebb földön, és töltötte be 30. életévét. Boldog Szülinapot, és még vagy 6,6666666666666666666666666666667-szor ennyit! Legyen bármi is, előre gratulálok a Jeleshez.

* Bár nem a kedvenc számom, de minden esetre azért íme, hogy lássa mindenki – tényleg nem gondoltam rosszra:

A múlt hetem ugyan nem volt túl rázós s hogy ne kezdjük el azt, hogy kinek volt nehezebb/pokécsabb/keményebb hete, csak annyit mondok, hogy minden munkanapra jutott egy. Viszont szombaton annyira kikészültem, hogy reggel 7-kor azt kezdtem el magyarázni közömbös hangnemben, csukott szemmel, félig gyertyában tartott lábbal a barátnőmnek, hogy: 

- Most nézd meg, de jól! 

- Mit nézzek meg?

- Pont most rontottad le a kritikáddal hármasról kettesre. Jobban nézd meg.

Mindezt a feltartott elsődleges helyváltozató végtagom felé hevesen gesztikulálva. Nem mondom, hogy nem járultak hozzá a pénteken elfogyasztott sörök, no de akkor is. Ma ez a videó hozta vissza a kedvem igazán a holnapi szigorlathoz.

A videó innen: Kerékagy

Nem gondoltam volna ugyan, de az egyik zeneszövegekkel foglalkozó portál jobban ki tesz magáért, mint azt vártam. A kedves olvasó kijelenti, hogy megfogadja az alábbi védőigét, és ellenáll a csábításnak:
Hajtás után vállalom a biztosítékkiverő extázist, és ígérem azt,  hogy nem kezdek az egyemberként felkiáltó, naívan szemlélő átlagfelhasználói szerep által diktált szokásoktól vezérelve dúdolászni és vásárolni.


 Ma, 2009 április 28-án 12 és 9 óra között gyilkosság áldozata lett a faember. A halál módja még nem bizonyított, de az eddigi következtetések alapján egy smirgligép végzett vele. A teljes holttestet még nem találtuk meg, de nem adjuk fel. Mint ahogy az az alábbi sokkoló képen is látszik, rengeteg fűrészport vesztett – ennek mennyisége enged a halál beálltára okot adni. Sokkoló kép hajtás után.

Helló

1. ábra: Kerekek

2. ábra: Nem / elrontott kerék

Már egy jó ideje megvan Dilbert munkahelyi túlélőkönyve - Küldemények[?] a kalickák világából című kis szösszenet, amit egy kicsit nagyobbnak képzeltem, mielőtt kivettem volna a csomagból, amikor meghozta a posta a csak Scott Adams-pakkomat két másik képregénygyüjteményével.

A kiadvány sajnos nem olyan tartalmas, mint a Dilbert elv, a képregények mennyiségének tekintetében pedig összehasonlíthatlan a mostanában kiadott gyüjteményekkel, jellegét tekintve [a keményborító és a méret miatt] mindenféleképpen aranyos ajándékötlet.

Tegnap este viszont összefutottam az eredeti, angol nyelvű borítóval. Először  fel sem ismertem, csak ma reggel kezdett leesni, hogy – Hé. Hiszen az pont olyan, csak más. Szomorúan tapasztaltam, hogy nem lett annyira vicces, mint az eredeti. Tudom, tudom – nem könnyű ezeket a címeket lefordítani, és a Skopos-elmélet is nagyon megengedő. Végülis, életünk hátralevő részét a/egy/több munkahelyen a töltjük el. Az eredetihez  képest viszont még inkább sokkal hasonlóbbnak jobban örültem volna. Kép alant.

Most épp innen írok. Mindjárt iszok egy kávét is. Ha jártok a Göcseji utca 5-7-es szám alatt, mindenképpen nézzetek be ide, Zolihoz, és igyatok meg egy, kettő, tetszés szerinti számú és fajta italt sütivel vagy sós ropogtatnivalóval az egészségetekre!

"Árnyak? Hah! Magát a sötétséget uralom, nem a puszta árnyakat! Mondd csak – képes lenne erre egy árny?"

  "Gyere picinyem... mit szólnál egy puszihoz? (sípóló, köhögő nevetés) No mi baj van? Megijesztett az öreg kriptaszökevény? Nem tetszik az áldozat szerepe, mi? Na szokj hozzá, mert lesz ez még rosszabb is!"

Vámpír, a Maszkabál; fordította: Körmendi Ágnes, (Második fejezet: Klánok, szekták. 79. 89.) Delta Vision Kft.

A préri lángolt. A meredek lejtőn a hullámzó, szürke fűben végig a Vervun Egyes tankjai hevertek felfordulva, szétroncsolva. Eresztéseiken lángok csaptak ki. A levegő sötétlett a mérgező füsttől.

Kowle komisszár akkor mászott ki a parancsnoki harckocsiból, amikor a lángok odabent elemésztették a sikoltozó Vergolaint és legénységét. Kowle kabátja is tüzet fogott, így gyorsan leráncigálta magáról.

A koromfekete égből ellenséges zárótűz csapott le. Egy száz méterre levő Vervun-tank felrobbant, és sivító srapnel-darabok záporoztak mindnefelé. Egy repesz súrolta Kowle halántékát, és felborította.

Újra felkászálódott. Katonák másztak ki a lángoló tankokból; volt, aki maga is égett, mások rajtuk próbáltak segíteni. És voltak, akik elfutottak.

Kowle visszasétált a megtizedelt páncélosok vonaláig. Orrát az égő fű sűrű, avas füstje facsarta.

Előhúzta a pisztolyát.

– Hol a bátorságotok? – kérdezte egy pattantyústól, és szétlőtte a fejét.

– Hol az erőtök? – szólt két lövész után, akik a meredélyen kapaszkodtak fölfelé.

Mindkettőt agyonlőtte.

Fegyvere csövét egy sikoltozó, félig összeégett harckocsizó fejéhez szorította, és kiloccsantotta az agyát.

– Hol a hitetek? – érdeklődött.

Megperdült, és egy kilőtt tank legénységére szegezte fegyverét. A katonák az emelkedőn iszkoltak fölfelé, épp az ő irányába.

– Nos? – kérdezte. – Mire készültök? Háború van! Csak nem akartok elfutni?

Amazok elbizonytalanodtak. Kowle egyiküket fejbe lőtte, hogy megmutassa, komolyan beszél.

– Vissza! Harcoljatok!

Dan Abnett, Necropolis 

fordította: Oszlánszky Zsolt

Az Ünnep-, Szün- és Szabadnap ügyosztály örömmel jelenti ki, hogy M. Péter nagykorú, megmentette egy feddhetetlen bizonyítékkal a Karácsonyt. Nagyon Boldog Új Évet kívántak neki, és egy kis ajándékot, amit ünnepélyesen kapcsolattartójuk fog átadni.

Íme!

A biztonság kedvéért azért itt egy vizuális bizonyíték, ha valami probléma folytán nem lehetne megnyitni az oldalt. A kép által egyben meg is cáfolódik azon feltevése az ügyosztálynak, mely szerint a Karácsony nem egy bizonyos tökéletes időponthoz köthető, hanem december 25-re virradó reggel 8 órától másnap (december 26) reggel 8 óráig tart. Íme: