A nyár egyik legérdekesebb momentuma volt, amikor kimentünk apuval Németországba, hogy öcsémet, Mátét hazahozzuk a francia-svájci-német hadifogságból határ közelében lévő Grafenhausenből, mivel kint dolgozott szakácsként. Az út elég hosszú volt, egy laza 962 kilométer, ha jól emlékszem, persze lehet, hogy egy százassal többet mondok.
Én ugyan csak majdnem 48 órát voltam kint, de nagyon megtetszett. Gondolhatjátok, hogy öcsémnek mennyi kedve volt hazajönni. Aki a nem sokra tippelt, azé a pont.
Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem, mikor találkoztam Anikóval és Zsoltival, örültem, hogy megismerhettem őket. Este pedig Máté munkahelyén volt szerencsém végigenni egy háromfogásos isteni vacsorát, amit testvérem és a főszakács, Ralph állított össze. Az étteremnek saját lazac- és pisztrángtelepe van, sőt, láma is akadt meg strucc, és pulyka, ami így elsőre nem nagy durranás, mert az van itthon is, de ezeknek 4 kilós mellük volt. No meg még aranyos, hipp-hopp ugrándozó kis nyuszikák, amelyek közül ha sikerült kiválasztani, hogy melyik a legaranyosabb, utána ne arra bökj rá az ujjaddal, hanem egy húsosabbra, különben a hentes azt fogja levágni az ebédhez.
Láttam jó pár vicces dolgot is, amiket az alábbi bejegyzésekben meg is jelenítettem, hogy tessék csak nyugodtan megcsodálni. Az egyik kedvencem a talpmasszírozós medence volt, ami a Kurpark részét képezte. Itt látható tesóm, amint épp szörfös módjára lavírozgat a kis szigeten.
Az egyik közelben lévő városban pedig frögtönzős, fából faragott szobrok versenyét Häusernben, ahol a képen látható figura ítéltetett részemről a legmókásabbnak.
